rss
gyermekek, támogatás, adó 1% felajánlás alapítvány, egyesület adószám
  • Hírek

    Összesen 1016 db hír
  • Adó 1% az Angyali segítőknek

    Adó 1% az Angyali segítőknekAz Angyali.hu Alapítvány élményt és segítséget ad problémákkal küszködő, betegségben szenvedő gyermekeknek - felnőtteknek, nélkülöző családoknak. Kívánságteljesítő programunk támogatóink révén egyre több embernek tud segíteni. Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással Ön is vegyen részt az egész évben sikeres támogatói tevékenységben. Alapítványunk nagylelkű segítői és támogatói révén évente emberek ezreinek a problémái megoldásában vesz részt. Kérjük kísérje figyelemmel tevékenységünket. Adóbevalláskor adó 1% felajánlását hálásan köszönjük!
  • A Gyermekmentő Sterilház - Gyermekmentés

    A Gyermekmentő Sterilház - GyermekmentésSúlyos betegségen áteső / átesett – gyógyulásnak indult – gyerekek és családtagjaik számára segíti a felépülést, megerősödést a MÁTRIX Sterilszoba! Az alapítványi steril szobából nem egy hanem összesen öt van. Tudta, hogy a szegényebb családok gyermekei pl. a donor listákon vagy költséges műtétekre várva hátrányt szenvedhetnek azért, mert a drága műtétek után steril körülmények híján nincs hova tiszta helyre hazamenniük!?! A "MÁTRIX Közhasznú Alapítvány - Steril Szoba (Steril Ház) Gyermekmentő misszió" a rászorulók gyógyulását, az esélyegyenlőséget segíti elő.
  • Orpheus Állatvédő Egyesület - Állatvédelem

    Orpheus Állatvédő Egyesület - ÁllatvédelemAz Orpheus Állatvédő Egyesület gazdikereső programja havi átlag 30-50 állatot juttat új, szerető gazdihoz, jelenleg rengeteg otthon nélküli állat várja a segítséget. Minden állatmentő tevékenységkor az érdem a segítőké is egyben, akik nélkül a feladatok megoldatlanok maradnának. Az utcáról megmentett kutyák és cicák nevében is hálásan köszönjük mindazok támogatását, akik adóbevalláskor adó 1%-uk felajánlásával az állatok mentését segítik. Segítőink nélkül a gazdátlan négylábúak nem juthatnának védelem alá, az állatvédelmi tevékenység az adó egy százalékának felajánlása nélkül nem lenne ilyen eredményes.
  • Mátrix Közhasznú Alapítvány - Gyermekmentés

    Mátrix Közhasznú Alapítvány - GyermekmentésA gyermekmentő, egészségvédelmi, szociális segítő tevékenységünk támogatásával ÉLETET ment! Betegeket, elesetteket, bajban lévőket, halmozottan rászorulókat támogató közhasznú szervezet ha kell nagybeteg picik gyógyításában segédkezik, élelmiszert oszt, eszközöket adományoz, táborozókat támogat, faültetést vezet, ifjúsági klubokat üzemeltet, tehetségeket pártol. Adó 1 százalék felajánlásával segítsen Ön is! Az alapítvány segíti a társadalom fenntartható fejlődését, a családok boldogulását, a környezetünk védelmét, az egészségessé válást, a gyógyulást. Tegyünk együtt jót!
  • Ebangyal: állatmentés - Gazdikereső

    Ebangyal: állatmentés - GazdikeresőAz Orpheus Állatvédő Egyesület 1999 óta évente többszáz (utcára kidobott, sanyargatott, bajban lévő, gazdátlan) állat megmentésében vesz részt. Az állatvédő - állatmentő feladatok mellett a gyerekek oktatása, a lakosság informálása is fontos egyesületi feladat. A négylábú védencek nevében is hálásan köszönjük mindazok támogatását, akik adó 1% felajánlással az állatok mentését segítik. Angyalaink nélkül a gazdátlan négylábúak nem juthatnának védelem alá, az állatvédelmi tevékenység az adó egy százalékának felajánlása nélkül nem lenne ilyen eredményes.
  • Kariáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány

    Kariáció Egészségügyi Szociális és Kulturális AlapítványA Karitáció Alapítvány 2008 óta működteti a Bohócdoktorok Betegségelűző Csapatot, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a gyerekeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A vidám bohócdoktor vizit végén rendszerint ajándékozás és szeretet honol. Ön is segítsen: adóbevalláskor adó 1% felajánlásával támogassa a bohócdoktorok gyógyító tevékenységét!
  • Centerke Adományozó Központ - Szociális tevékenység

    Centerke Adományozó Központ - Szociális tevékenységA Mátrix Közhasznú Alapítvány szegénység visszaszorításáért munkálkodó küldetése a Centerke Adományozó Központ. Évente tízezer rászoruló családot, idős - egyedülállót, egyént támogatunk. Ruhát, cipőt, egyéb használati tárgyakat, élelmiszert juttatunk el a rászorulókhoz, teljesen INGYEN. A támogatók, adóbevalláskor adó 1% felajánlók által beadott segítség révén még több rászorulót tudunk élete megkönnyítéséhez segítséget adni. Adózáskor az adó 1% felajánlást alapítványunk hálás köszönettel fogadja. Kérjük kísérje figyelemmel tevékenységünket, támogató programjainkat.
  • Adója 1%-ával Támogassa a Cicamentést! - Állatmentés

    Adója 1%-ával Támogassa a Cicamentést! - ÁllatmentésA négylábú védencek nevében is hálásan köszönjük mindazok támogatását, akik adó 1% felajánlással az állatok mentését segítik. Angyalaink nélkül a gazdátlan négylábúak nem juthatnának védelem alá, az állatvédelmi tevékenység az adó egy százalékának felajánlása nélkül nem lenne ilyen eredményes. A kutyák megmentésén felül nagyon sokszor találunk magára hagyott, utcára kidobott, sanyargatott, kínzott cicákat is, melyeket gyógyítva, szeretetteljes célokkal adunk macskabarátok részére örökbe. Kérjük támogassa a cicamentő tevékenységet!
  • Csermely Környezetvédelmi Egyesület - Környezetvédelem

    Csermely Környezetvédelmi Egyesület - KörnyezetvédelemEgyesületünket 2003-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy a régiónkba élő környezet- és természetvédelem iránt fogékony emberek tevékenységét összefogjuk, valamint ebben a témakörben felmerülő problémákat hatékonyan orvosoljuk. Tagságunk az ország több pontjáról szerveződött hallgatókból, tanárokból, kutatókból és e szakterület iránt érdeklődőkből áll. Megalakulásunk előtt tagjaink többsége már szervezett környezet- és természetvédelmi témájú programokat, környezeti neveléssel kapcsolatos rendezvényeket, valamint vezetett kutatási projekteket.
  • CSEMETE Természet és Környezetvédelmi Egyesület - Természetvédelem

    CSEMETE Természet és Környezetvédelmi Egyesület - TermészetvédelemAz Egyesület célja, hogy hatékonyan közreműködjön a természet védelmében. Az Egyesület a természet védelmén nem csak a védetté nyilvánított természeti értékek megóvását érti, hanem tevékenysége kiterjed a nem védett fajok és területek, az egész természet megőrzési és gazdálkodási problémáira, a természethez való korszerű, humánus viszony kialakítására. Tevékenységével szolgálja az egész természet minőségének javítását, a természetes rendszerek fenntartását biztosító környezetvédelmi intézkedések betartását és betartatását.
  • Hallatlan Alapítvány - Integráció, foglalkoztatás

    Hallatlan Alapítvány - Integráció, foglalkoztatásA Hallatlan Alapítvány fő tevékenysége a megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élők – ezen belül elsősorban a siketek és nagyothallók – integrációja (munkaerőpiac, információs társadalom, kultúra, ügyintézés): életvitelt támogató szolgáltatások, foglalkoztatás, közérdekű információk akadálymentesítés. Ezentúl kiemelt figyelmet fordítunk az innovációra, a kutatásfejlesztésre, valamint a jelnyelv megismertetése és társadalmi elismertetése. A Hallatlan Alapítvány ezen hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációjának elősegítését, mindennapi életvitelük megkönnyítését tűzte ki célul.
  • Gyermekliget Közhasznú Alapítvány - Nevelés, oktatás

    Gyermekliget Közhasznú Alapítvány - Nevelés, oktatásA Gyermekliget Közhasznú Alapítvány bemutatkozása: Célkitűzésünk a gyermekek egészséges értelmi, érzelmi, erkölcsi, fizikai fejlődésének, továbbá a családok egészséges fejlődésének, nevelésének elősegítése, a Waldorf-pedagógia alkalmazásának támogatása. A Gyermekliget Közhasznú Alapítvány szerepe: A Waldorf-intézmények szerte a világon alulról szerveződő, szülői kezdeményezésre létrejövő intézmények. Az alapító családok megismerkednek a Waldorf-pedagógia szellemi alapjaival, az antropozófia alapvetéseivel, s a közös szervezés folyamatában lehetőségük van ennek belső megélésére.
  • Új Európa Alapítvány - Tehetséggondozás

    Új Európa Alapítvány - TehetséggondozásAz Új Európa Alapítvány támogatásai segítségével arra törekszik, hogy a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozzanak és hozzájáruljanak egy élhetőbb és a humánusabb környezet létrehozásához. Teszi ezt elsősorban abban az új európai környezetben, amely a társadalom és a gazdasági minden szereplőjét - korhatár nélkül - komoly kihívások elé állítja. Az Új Európa Alapítványt a MOL alapította 2006-ban, ezzel a lépéssel is megerősítve, hogy társadalmi felelősségvállalását komolyan veszi.
  • Szülők Fóruma Egyesület - Gyermekek fejlesztése

    Szülők Fóruma Egyesület  - Gyermekek fejlesztéseA Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult meg Százhalombattán, a gyermekek érdekvédelme érdekében. A kezdetben néhány családot ellátó szervezet ma évi 250 gyermeket és 10-15 fogyatékos, vagy balesetet szenvedett felnőttet lát el. Az Egyesület célja az egészségkárosodott és eltérő fejlődési ütemű gyermekek komplex helyreállítása, egészséges környezetbe való integrálása. Kiemelt feladata a születés körül károsodott, koraszülött, extrém kis súllyal született és genetikai károsodást szenvedett csecsemők és kisgyermekek korai fejlesztése, ép társaik közé integrálása.
  • Para-fitt Sportegyesület - Fogyatékkal élők rehabilitációja

    Para-fitt Sportegyesület - Fogyatékkal élők rehabilitációjaA Para-fitt Sportegyesület bemutatkozása: Egyesületünket 2001 decemberében azzal a céllal hoztuk létre, hogy a társadalom perifériáján élő értelmi és halmozottan sérült gyerekek, fiatalok lelki és testi rehabilitációjához lehetőséget teremtsünk. Ehhez az egyik legjobb módszernek az úszást, a hidroterápiát és a játékos vízi sportokat találtuk. Tanítványaink között mindenféle fogyatékossági szindrómával rendelkező gyermek és fiatal van: autisták, Down-, Williams szindrómások, mozgássérült, daganatos beteg, baleseti agysérült,ICP-s (központi idegrendszeri sérülés), hallás és halmozottan sérültek.
  • SHOGUN Sportegyesület - Sporttevékenység

    SHOGUN Sportegyesület - SporttevékenységA SHOGUN Sportegyesület bemutatkozása: Az Sportegyesület célkitűzései: A Kyokushin Karate filozófiai és Keleti Harcművészeti oktatása és népszerűsítése gyermekek, fiatalkorúak és felnőttek körében, elősegítve ezzel a sportolás iránti szeretet és igényt, valamint az egészséges testi– és lelki fejlődést. A Karate oktatási rendszerében – a fegyelem, a tisztelet és az önismeret előtérbe helyezésével – a kiegyensúlyozott és harmonikus életre, valamint közösségi szellemre való nevelés is hangsúlyt kap.
  • Első Lépések Kora Gyermekkori Intervenciós Alapítvány - Fejlesztés, terápia

    Első Lépések Kora Gyermekkori Intervenciós Alapítvány - Fejlesztés, terápiaAz Első Lépések Kora Gyermekkori Intervenciós Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk legfőbb célkitűzése a 0-6 év közötti kisgyermekek komplex korai fejlesztése, gondozása, családjaik segítése és támogatása. Intézményünkben családias környezetben, magasan képzett szakembergárdával, és a terápiákhoz szükséges gazdag eszközkészlettel várjuk a fejlesztésre váró gyermekeket és családjaikat! A korai intervenciós munka kiinduló pontja az állapotfelmérés, vizsgálat. A vizsgálat során beszélgetünk a szülőkkel gyermekük fejlődésmenetéről, megfigyeljük a gyermek spontán játéktevékenységét.
  • Lagúna Kulturális és Táncsport Egyesület - Kulturális tevékenység

    Lagúna Kulturális és Táncsport Egyesület - Kulturális tevékenységA Lagúna Kulturális és Táncsport Egyesület bemutatkozása: A LAGUNA Táncklub 1995. márciusában jött létre Székesfehérváron. Célunk, hogy minél szélesebb körben megismertessük a standard és a latin-amerikai táncokat, és lehetőséget biztosítsunk e táncok elsajátítására minden korosztály számára. Továbbá edzési és versenyzési lehetőséget kívántunk nyújtani a táncsport iránt érdeklődő gyerekeknek és fiataloknak egyaránt. Az utánpótlás nevelése mellett nagy hangsúlyt helyezünk a versenyzők képzésére.
  • Bajnai Kick-Box és Szabadidő SE. - Sport, mozgás

    Bajnai Kick-Box és Szabadidő SE. - Sport, mozgásAz Egyesület fő tevékenysége a kick-box, de a sportolóink részt vesznek más sportrendezvényeken is (futás, triatlon, túra), többek között közülünk többen lefutották már utcai futóversenyen a fél-, és a teljes 42 km-es maratoni távot is. Csapatban már ultrafutó versenyeken is megmérettetjük magukat. Fő profilunk a semi és a light contact, de több eredményünk van full contact és thai-box szabályrendszerekben is. Egykori és mai sportolók közt világ-és Európa-bajnoki érmesek, nemzetközi versenyek helyezettjei vannak.
  • Magyarországi Angio-ödémás Betegek Egyesülete - Betegségmegelőzés, egészségmegőrzés

    Magyarországi Angio-ödémás Betegek Egyesülete - Betegségmegelőzés, egészségmegőrzésAz örökletes angioneurotikus ödémás betegségben szenvedők érdekében megalakult HANO Betegszervezet feladata az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, szociális tevékenység, a betegek közötti kapcsolatfelvétel elősegítése, tapasztalatcsere érdekében tanfolyamok, összejövetelek szervezése, ismeretterjesztés, kapcsolatfelvétel és a kapcsolat fenntartása hasonló szervezetekkel, szakmai szervekkel és hatóságokkal, együttműködés létrehozása a betegeket kezelő központokkal, a kutatás, alkalmazás területén folyó munka támogatása, hazai és nemzetközi keretek között.
  • Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány - Egészségvédő

    Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány - EgészségvédőA Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány bemutatkozása: Közhasznú alapítványunkat 2002-ben alapította dr. Pataki Gergely plasztikai sebész. Tevékenységi körébe azon személyek védelme és segítése tartozik, akik egészségi állapotuknál vagy gazdasági helyzetüknél fogva keveset, vagy semmit sem tudnak tenni önmaguk védelmében és érdekeik érvényesítésére. Segítségünk olyan, mint „csepp a tengerben”. A világot megváltoztatni nem tudjuk, de sok ember számára egy világ változott meg az alapítvány munkájának köszönhetően az elmúlt években.
  • Külker Evezős Klub -Sporttevékenység

    Külker Evezős Klub -SporttevékenységMegszépült, megerősödött klubunk célkitűzése ma már a minden korosztályt - 10 évestől 76 évesig - képviselő tagok sportolási lehetőségeinek biztosításán túlmenően a klubban folyó vizisport élet folyamatosságának megteremtése, az utánpótlás, a fiatalok, főként a kerületi iskolák tanulóiból toborzott diákok biztonságos és eredményes evezésre oktatása. Fontos feladatának tekinti a versenyevezősök felkészítését a hazai és nemzetközi versenyekre, az ehhez szükséges személyi és technikai háttér, az edzők, a hajóállomány biztosításával. Jelenleg 5 edző dolgozik nálunk, főként társadalmi munkában.
  • Kecskeméti Kaszinó Kulturális Egyesület - Kulturális szervezet

    Kecskeméti Kaszinó Kulturális Egyesület - Kulturális szervezetA Kecskeméti Kaszinó Kulturális Egyesület bemutatkozása: Az egyesület célkitűzése, hogy a művelődés egészének olyan új vagy részterületein tevékenykedjen, ahol a közösségi művelődés jellegénél fogva nagyobb eredményekkel biztat. Ennek figyelembevételével koordinálja, támogatja, működteti az egyesülettől ezt kérő csoportokat (szakköröket, klubokat, köröket stb.) Ennek megfelelően „ernyő-egyesületként” feladata a kulturális tevékenységet végző személyek amatőr művészeti csoportjainak segítése tanácsadói-, szervezői-, reklám-propaganda feladatok ellátásával, pénzügyi-lebonyolítói háttér biztosításával.
  • Egészséges Lélek, Egészséges Élet Alapítvány - Egészségvédő, fejlesztés

    Egészséges Lélek, Egészséges Élet Alapítvány - Egészségvédő, fejlesztésAz Egészséges Lélek, Egészséges Élet Alapítvány bemutatkozása: Alapítványunk Esztergom belvárosában kezdte meg 2009 őszén tevékenységét közhasznú szervezetként, melynek elsődleges célja a pszichológiai és pszichoterápiás szolgáltatások fejlesztése. A pszichológiai kezelés célja a segítséget kérők szociális reintegrációjának és személyiségfejlesztésének támogatása. A pszichológiai kezelés közvetlen célja: a személyek segítése önmaguk megismerésében, a környezetből származó konfliktusok kezelésében, munkahelyi, kapcsolati, tanulási problémák megoldásában.
  • Excelsior Hegymászó Sportegyesület - Sport

    Excelsior Hegymászó Sportegyesület - SportKlubunk oktató, nevelő tevékenységet folytató egyesület, melynek célja kezdetektől fogva a hegy- és sziklamászás. Fontos számunkra a felhalmozott tudás és ismeretanyag továbbadása a következő mászógenerációk számára. A környezettel összhangban, az egészséges életmódra való törekvést tartjuk szem előtt. Egyesületünk olyan közhasznú tevékenységet végző szervezet, mely a következő közhasznú feladatokat látja el: pl.: szabadidő sport, ennek keretében természetjárás, különösen a hegyi sportok űzése, szervezése, gyakorlásának elősegítése, oktatása, népszerűsítése stb.
  • Kékes Turista Egyesület - Természetjárás

    Kékes Turista Egyesület - TermészetjárásA Kékes Turista Egyesület bemutatkozása: A Kékes Turista Egyesület tevékenysége: 1. a természetjárás útján az egészséges életmód kialakításának és elterjesztésének segítése, 2. a természetjárás megszerettetése, valamint hazánk (elsősorban a Mátra-vidék) természeti értékeinek minél szélesebb körű népszerűsítése, 3. aktív részvétel a mátrai turista létesítmények (turistautak, erdei pihenők stb.) karbantartásában, a hegység természeti értékeinek megóvásában, 4. bárki részére lehetőséget biztosítani a természetjárás különböző szakágainak művelésére, az ehhez kapcsolódó versenyzési lehetőség megteremtése.
  • „Csepp a tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány - Fogyatékkal élők támogatása

    „Csepp a tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány - Fogyatékkal élők támogatásaA „Csepp a tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány bemutatkozása: Célkitűzésünk a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek személyiségének és képességeinek fejlesztése, egészségtudatosságra nevelése, értékközvetítés, hagyományőrzés; hosszútávú célunk pedig minta nyújtása a szabadidő adaptív eltöltésére és a konstruktív életvezetés kialakítására. Mi, Pankások minden olyan tevékenységbe szeretnénk bevonni a gyerekeket, amelyek a családban felnövő társaiknak megadattak, a gyermekotthonban viszont nincs már kapacitás ezek biztosítására.
  • Budofight Karate Klub - Sport, mozgás

    Budofight Karate Klub - Sport, mozgásA Budofight Karate Klub bemutatkozása: Egyesületünk célkitűzése, hogy az általános- és középiskolás korosztályba eső fiataloknak mozgási lehetőséget biztosítsunk egy olyan légkört teremtve, amiben a fiatalok otthon érezhetik magukat, hosszú távú barátságokat köthetnek, megtanulhatják a csapatszellemet és az egyéni munkát. A harcművészet szellemisége felkészíti a diákokat a nagybetűs ÉLETRE, fegyelemre; a szabályok betartására tanít, magabiztosságra nevel. Az egyesületnek 120 tagja van, ebből 11 fő amatőr versenyző. Versenyzőink már több éve egyre nagyobb sikereket élnek át a hazai és nemzetközi versenyeken is.
  • Dányi Fúvószenekari Egyesület - Kulturális tevékenység

    Dányi Fúvószenekari Egyesület - Kulturális tevékenységA Dányi Fúvószenekari Egyesület bemutatkozása: Egyesületünk főként a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar támogatása céljából jött létre. 2009 óta igyekszünk támogatni zenekarunk működését. A zenekar jelen pillanatban 60 fős tagságot számlál, az alapító tagok mellett nagyon sok ifjó tehetség csatlakozik a csapathoz évről évre köszönhetően a Dányi Alapfokú Művészeti Iskola munkájának. A zenekar repertoárjában megtalálhatóak a hagyományos magyar és külföldi indulók, könnyűzenei, tánczenei átiratok, komolyzenei átiratok, operanyitányok, filmzenék, koncertfúvós darabok, fúvószenekarra komponált koncertdarabok.
  • Dunántúli Postás Sportegyesület - Sporttevékenység

    Dunántúli Postás Sportegyesület - SporttevékenységA Dunántúli Postás Sportegyesület bemutatkozása: A Dunántúli Postás SE 1937-ben alakult- jogelődje, a Pécsi Postás SE - Pécs város, sőt Baranya megye egyik legpatinásabb egyesülete. Az Egyesület 2000 év őszétől versenyszakosztályt már nem működtet, mert támogatója úgy döntött, hogy a jövőben kizárólag szabadidős sportcélokra, munkavállalói és családtagjaik egészséges életmódjának támogatását helyezi előtérbe. Célként fogalmazta meg, hogy a sportolás feltételeit a regionális igazgatóság teljes területén, a kispostákhoz is eljuttatva biztosítsa úgy, hogy közben minél több egyesületi tagot szerezzen.

  • Adó 1+1 százalék kapcsán minden az oldalon! Adó egy százalék linkek, ajánlók, leírások – friss infók civil szervezetek, nonprofit szervezetek és társadalmi szervezetek témában! Alapítványok listája, egyesületek listája! Az szja 1+1% felajánlása nem kerül semmibe sem, de nagyon sokat segít! Sajnos 10 adózóból mindössze 4 él a befizetett adó 1% -a nonprofit szervezetek felé történő felajánlással. Segítsen Ön is a lapon megjelentetett szervezeteknek az szja 1% gyűjtésében! Köszönjük! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1%-ról rendelkezni fontos és hasznos is. Szja 1% felajánlással, adó egy százalék célba juttatással is sokat segíthetsz!

    Adóbevallás elkészítésekor a felajánlott személyi jövedelemadó 1% felajánlása óriási segítség! Adóbevalláskor az adóbevallás kitöltésekor az adó egy százalék felajánlása 1-2 percet vesz igénybe. Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó befizetett összegének 1%-át karitatív célokra, egyesületek - alapítványok támogatására tudja juttatni. Adóbevallásakor az adóbevallás részeként az szja 1+1% nyilatkozat leadása nem kerül semmibe sem, de nagyon nagy segítség a segítő programok támogatására.

    Alapítványok és egyesületek tevékenységének támogatásával, az adó 1% felajánlása révén adóbevalláskor úgy segíthetünk, hogy az nem kerül semmibe sem. Válasszon egy jó ügyet, adó egyszázalék felajánlása óriási segítség!

    Adó 1% felajánlását alapítványunk hálás köszönettel fogadja!

  • további hírek